Szabolcs Szegeden született, idén lesz 32 éves. Épületgépész technikus végzettséggel és boltvezetői gyakorlattal 2007-ben vágott bele a külföldi munkavállalásba.

Mivel foglalkoztál, amikor úgy döntöttél, hogy külföldön keresel munkát?
Szegeden, egy igen jól menő cég középvezetője voltam. Szerettem is de valahogy nem jutottam egyről a kettőre, nem volt szabadidőm.

Merre indultál? Hogy kezdődött?
2006-ban meglátogattam egy ismerősömet Londonban. Nagyon tetszett a város, a kultúra de a munka és a körülmények nehéznek tűntek az elbeszélései alapján, így a kedvem elment egy kicsit akkor.
Visszatérve az angliai kirándulásból az otthoni hajtásba nem is igazán gondoltam újra külföldi munkára, amíg a legjobb barátom nem kapott egy telefonszámot, majd rövidesen egy németországi raktárban dolgozott és nagyon tetszett neki. Az Ő segítségével, az ellenállhatatlan invitálásának köszönhetően érkeztem Dortmundba.

Egyedül érkeztél, vagy családdal?
Egyedül érkeztem, de a kedvesemet itt ismertem meg és természetesen tervezgetjük a közös jövőt.

Mik voltak az első benyomások? Hogy érezted magad?
Vegyesek. Ebben a raktárban elszigetelődve dolgozott sok magyar, magam sem tudom miért, de nehezen, sok feszültséggel telt el az első év. Fél év után már könnyebb volt, némelyikünknek sikerült beilleszkedni. Amint jobban megismerik az embert a németek, nagyon barátságosak és tisztelettudók. Megkülönböztetéssel, vagy előítélettel csak ismeretlenek esetében találkoztam.

Mi a munkád jelenleg? Milyen időbeosztásban dolgozol?
Komisszió a hivatalos megnevezése, de talán érthetőbb az árú-összekészítő megfogalmazás, két műszakban dolgozunk, heti váltással, hetente 5 napot, a hétvégék szinte mindig szabadok.

Mennyire különbözik a német mentalitás a magyartól?
Tapasztalataim szerint, Ők sokkal türelmesebbek és átgondoltabbak, mint mi.

Szorosabb barátságot sikerült-e németekkel, más nemzetűekkel esetleg magyarokkal kötni?
Nem mondhatnám. A munkahelyen egy lengyel sráccal jól megértjük ugyan egymást, de szorosabb barátságot nem sikerült kötnöm.

Érintett-e a gazdasági válság? Mik a kilátások most?
Igen, sajnos érintett. A cégem dortmundi központja bezárt. Most Gerstettenben dolgozom, egy másik logisztikai központjukban. Ez kisebb raktár, mint a dortmundi. Kevesebb a termék. Nehezebb volt beilleszkedni is, de már kialakultak a kapcsolatok, örülök, hogy itt vagyok.

Mivel töltöd a szabadidődet, hogy lazítasz?
A lakótársaimmal beugrunk szórakozni a környező városokba.

Tartod a kapcsolatot Magyarországon maradt családtagokkal, barátokkal?
Igen, természetesen ez elengedhetetlen. Édesapám sokszor ellátott, és ellát tanácsokkal a mai napig. Ő dolgozott jó pár évet itt kint, így szinte nélkülözhetetlenek is voltak a tanácsai. A barátokkal sajnos már kevésbé sikerül a kapcsolatot tartani, senkinek nincs sok szabadideje a barátokra, de én is ritkán, 4 havonta járok haza, mivel nekem így éri meg. Így nehéz összehozni valamilyen közös programot, a munkájuk és családjuk mellett.

Sikerült-e megtanulnod németül, vagy már nyelvtudással érkeztél?
Úgy érkeztem, mint gondolom sokan, szinte nulla nyelvtudással. Ma már majdnem mindent megértek, de nem nagyon beszélem a németet. A kollégák ismernek annyira, hogy csak egyszerű kérdéseket tesznek fel, amire tudok válaszolni. Minden nap tanulok valamit, így ha lassan is, de a németem egyre jobb.

Mit említenél meg a külföldi munkavállalás előnyeként, és hátrányaként?
Nagy hátrány a család és a barátok hiánya, előny a jobb pénz, és aki nyitott az új dolgokra azoknak a nyelvismeret megszerzése.

Meddig tervezed a kint tartózkodást?
Sajnos, jelenleg ez az egyetlen dolog, amit nem tudunk tervezni a válság miatt de, amíg otthon nem lesznek hasonló életkörülmények addig mindenképpen.

Mit tanácsolnál a most kiindulást tervezőknek?
Nyelvtudással sokkal egyszerűbb, de még úgy is hatalmas kitartás, nyitottság és türelem kell.
Aki ezek után kedvet kap németországi munkához, azt mondom, próbálja meg, a környezet megmondja majd, hogy oda való vagy sem.

Köszönjük, sok szerencsét a jövőben!

Te is megosztanád egy interjúban németországi terveidet, kijutásod-boldogulásod esetleg kudarcod történetét? Itt léphetsz kapcsolatba velünk.

Irány Németország! A németországi magyar portál.