Tamás 37 évesen, a múlt nyáron érkezett Székesfehérvárról Németországba, közel 20 év szakápolói gyakorlattal.

Miért Németország lett a kiválasztott cél?
Így alakult. Nem volt konkrét elképzelésem. Előzetesen interneten tájékozódtam, hogy milyen lehetőségek vannak külföldön a szakmámban. Először egy hirdetőnél érdeklődtem, aki Ausztriába közvetített, de mivel nyelvtudásom nem hogy nem volt jó, hanem egyáltalán nem volt, így az első próbálkozásom nem sikerült. De az első nekirugaszkodásnak meg lett az eredménye. Nem sokkal később magyar nyelven megkerestek Németországból, hogy itt szeretnék-e munkát vállalni, mert tetszett nekik az elküldött önéletrajzom, nyelviskolába pedig beírat a kórház, ahol szükség lenne rám. Természetesen igent mondtam, júniusban kezdtem a kórházban.

Sikerült a nyelvtudásodat fejleszteni?
Igen. Október 1. óta járok iskolába, hetente 3×4 órát, egy 4 fős csoportba. Mondhatni, hogy intenzív kurzus ez. Március 10-én vizsgázom. Remélem, minden rendben lesz.

Mivel foglalkoztál Magyarországon mielőtt nekivágtál?
Az egészségügyben tevékenykedem immár 18 éve. Szakmámat tekintve intenzív szakápoló vagyok.

Mi volt a legfőbb motivációd?
Azért jöttem el otthonról, mert kibírhatatlan volt a munka. Egyszerre több kórházban is kellett dolgoznunk, ráadásul erkölcsileg sem becsülték meg az embert. Ezek természetesen nagyon enyhe kifejezések, egész más szókombinációk is eszembe jutnak. Nehéz is lenne manapság már ellenpéldának felhozni bármilyen szakmát, vagy hivatást, ahol nem pontosan ugyanez a helyzet és úgy anyagilag mind erkölcsileg elismernék a benne dolgozókat.

Sikerült beilleszkedned? Könnyen ment?
A kollégáim nyelvtudásom hiányosságai ellenére elfogadtak, azt mondhatom az első perctől fogva. Az a véleményem, hogy a „németek hidegek, tartózkodóak” csak propaganda, semmi más! Mindent megünnepelnek amit lehet és nagyon barátságosak.

Miben különbözik szerinted a német mentalitás a magyartól?
Amit itt mondanak, az úgy is van. Ebben az a szomorú, hogy Magyarországon is így volt ez még régebben.

Mivel töltöd a szabadidődet?
Internetezéssel, tévénézéssel.

Tartod-e a kapcsolatot Magyarországon maradt családtagokkal, barátokkal?
Természetesen, igen. Skype-on, e-mailekben és telefonon keresztül.

Hazalátogatsz néha Magyarországra?
Igen. Fél évente járok haza. Van amikor autóval, van amikor repülővel.

Mit említenél a külföldi munka előnyeiként, és hátrányaiként?
Előnyei: nettó 5x fizetés, csalás és rablás nélkül, nem feudalista társadalomként felépülő egészségügy, nyugodt de lényegre törő munkavégzés, amihez minden adott (eszközök) és nem paraszolvencia függő a gyógyítás minősége. Hátrány: talán csak annyi, hogy itt senki nem tud magyarul.

Meddig tervezed a kint tartózkodást?
Nem tervezem a hazamenetelt csak nyugdíj után, mert ez biztos állás. Itt nem kell megszakadnunk sem, és innen legalább kapok majd nyugdíjat!

Mit tanácsolnál a mostanában Németországba indulóknak?
Mindenképpen érjék el, hogy hivatalosan hívják Őket dolgozni. Ne Ők kuncsorogjanak, ha megfelelő végzettségük van hozzá. Az sem baj, ha nem tudják a nyelvet, mert ha eléggé kellenek a munkahelyen, akkor úgyis segítenek benne.

Kívánjuk, hogy minden a terveid szerint alakuljon! Köszönjük az interjút.

Te is megosztanád egy interjúban németországi terveidet, kijutásod-boldogulásod esetleg kudarcod történetét? Itt léphetsz kapcsolatba velünk.

Irány Németország! A németországi magyar portál.