Hirdetés

Még

munkavállalásig

Addig is

21.4%
16.7%
61.9%

Társkeresőink

Németország

Belépés






Még nincs fiókod?

Mai névnap

Főmenü

Irány Európa!

Németország

Indulás előtt



Címke: gazdaság

Németország
Már a német kormány is bízik a 3 százalékban
2010.09.05 12:50:47

A német kormány rövidesen 3,0 százalékra javítja a gazdasági növekedésre szóló hivatalos előrejelzését az eddigi 1,4 százalékos várakozásról - ezt írta a hét végén a Neue Osnabrücker Zeitung, a kormányfő környezetének meg nem nevezett tagjaira hivatkozva.
A német központi bank a múlt hónapban már 3 százalékra emelte idei GDP-növekedési várakozását az addigi 1,9 százalékról.
A német állami fejlesztési bank a maga részéről 3,6 százalékos GDP-növekedési előrejelzést tett erre az évre, főleg az export és a vállalati beruházások lendülete miatt. Ez rekord lenne az 1990-es német újraegyesítés óta. A német gazdaság azóta eddig 2006-ban bővült a leggyorsabban, 3,4 százalékkal.
A KfW arra számít, hogy jövőre a GDP bővülése 2,3 százalékra lassul.
Németországban a hazai össztermék 2,2 százalékkal nőtt az idei második negyedévben az előző három hónaphoz képest, a legnagyobb ütemben az újraegyesítés óta. Az első negyedévben még csak 0,5 százalékos volt a többlet az előző negyedhez képest. Éves összehasonlításban a német GDP az első negyedévben 2,0 százalékkal, a másodikban 3,7 százalékkal gyarapodott.
Tavaly a német GDP 4,7 százalékkal csökkent. (MTI)



Címkék: Németország | gazdaság

Találatok: 5 | Bővebben...


 
Németország
Atomadó és megszorítások
2010.09.01 12:55:59

A német kabinet szerdán délelőtt elfogadta a nukleáris erőművekre kivetendő adó tervezetét és elfogadta a korábban bejelentett megszorító intézkedéseket.
Berlinben szerdán a kormány elfogadta a nukleáris erőművekre kivetendő adót és egy négy éves megtakarítási programot, mely a kiadások csökkentését és a bevételek fokozását célzó intézkedéseket tartalmaz. A program célja 80 milliárd eurós megtakarítás, mely már a parlament előtt van.
Németország a második negyedév során az unió legnagyobb gazdasági növekedését produkálta. A 20 éve nem látott növekedés a legjobb időt szolgáltatja a kiadások visszafogására, mondta el Rainer Bruderle gazdasági miniszter. A kormány gazdaságösztönző intézkedési csupán ideiglenesek voltak, a legjobb alkalom a megszorító intézkedések bevezetésére a jelenlegi erős növekedés korszaka a miniszter szerint.
A megtakarítási program a júniusban bejelentett változat szerint magába foglalja a pénzügyi-ügyletek különadóját, melyből a kormány 2012-től körülbelül 2 milliárd eurós bevételre számít. A programban szerepel a légi forgalom megadóztatása, a jóléti és védelmi kiadások csökkentése és a berlini királyi palota újjáépítésének elhalasztása. (vg.hu)



Címkék: megszorítások | gazdaság | Németország

Találatok: 22 | Bővebben...


 
Németország
Bővül a német gazdaság
2010.05.12 08:02:41

Németország hazai összterméke (GDP) 0,2 százalékkal nőtt az első negyedévben a tavalyi utolsó negyedhez képest, a szövetségi statisztikai hivatal ma megjelent első becslése szerint. Az elemzők változatlan szintre számítottak, miután a tavalyi utolsó negyedévben is stagnálni látszott a német gazdaság az előző negyedhez viszonyítva a hivatal korábbi becslése szerint. A tavalyi utolsó negyedévi adatot azonban 0,2 százalékos növekedésre javították ma. Az első negyedévi GDP 1,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a mai első becslés szerint. Éves összehasonlításban az elemzők átlagosan 1,2 százalékos növekedést jósoltak a tavalyi utolsó negyedévi, 2,2 százalékos visszaesés után. Ez is javított adat: a hivatal korábban 2,4 százalékos éves visszaesést becsült a tavalyi utolsó negyedről. Tavaly átlagosan 4,9 százalékkal csökkent a német GDP, ezt az adatot a korábban ismert mínusz 5 százalékról javították ma. (MTI)

Irány Németország! A németországi magyar portál.



Címkék: Németország | német | gazdaság

Találatok: 139 | Bővebben...


 
Németország
Merkel: nem zárják ki a görögöket az euróövezetből
2010.04.26 17:02:49

Lehetetlennek nevezte hétfőn a német kancellár annak a lehetőségét, hogy kizárják Görögországot az euróövezetből. Angela Merkel azt mondta, hogy egy ilyen lépés további bizonytalanságokat eredményezne a piacokon. Merkel újságírói kérdésére válaszolva beszélt az esetleges kizárásról. A politikus egyebek mellett azt mondta: "gyors válaszokra van szükségünk az euróövezet stabilitása érdekében, nincs szükségünk bizonytalanságra, biztonságra annál inkább, ezért ez a választási lehetőség kizárt". Merkel közölte: meggyőződése szerint a Nemzetközi Valutalap, az IMF és az Európai Unió tárgyalásai Görögországgal jelentik a megoldást a görög adósságválságra. A német kancellár a múlt pénteken is kijelentette: a nemzetközi pénzügyi segítséget kérő Görögország nem kap automatikusan segélyt, Athénnak előbb hiteles takarékossági tervet kell bemutatnia, amely az euróövezet stabilitását szolgálja. "A közös pénz stabilitása az elsődleges" - hangsúlyozta Angela Merkel. Merkel múlt pénteki kijelentése előtt nem sokkal televíziós beszédben közölte Papandreu, görög kormányfő, hogy kéri az IMF és az EU közös segélyének lehívását. Athén az után döntött a 45 milliárd eurós hitel azonnali aktiválása mellett, hogy az EU statisztikai hivatala csütörtökön közölte: Görögország deficitje 13,6 százalékos volt. Az Eurostat korábban 12,7 százalékos hiányt prognosztizált. Görögország eladósodottságának mértéke már 2009-ben a GDP 115,1 százaléka, 273 milliárd euró volt. Az euró bevezetése óta nem volt arra példa, hogy egy közös pénzt használó ország olyan segítségre szoruljon, mint most a görögök. (hirszerzo.hu)

Irány Németország! A németországi magyar portál.



Címkék: Németország | német | gazdaság

Találatok: 199 | Bővebben...


 
Németország
Németországnak kéne kilépnie az eurózónából
2010.04.26 13:13:30

Az eurózóna számára talán a legjobb megoldás az lenne, ha Németország lépne ki a devizaunióból - véli a Minyanville publicistája, aki szerint a görög államcsőd elkerülhetetlen. Görögország mindenképpen csődöt fog jelenteni előbb, vagy utóbb - véli elemzésében Leo Isaak, a Minyanville publicistája. A görög gazdaság gyenge, aminek számos oka van. A görög bürokratikus és adórendszer elképesztően barátságtalan az üzleti szférával szemben. A feketegazdaság aránya mintegy 30 százalékos, mivel a vállalkozásokat sújtó magas adók lehetetlenné teszik azok pontos behajtását (a szerző a 19 százalékos áfára hivatkozik, ami persze csak az Egyesült Államokból tekintve tűnik magasnak). Ha sikerülne is a megemelt adók behajtása, az annyira legyengítené a gazdaságot, hogy lehetetlenné tenné a szükséges kilábalást a görög gazdaság számára. Az állam újraelosztó szerepe elképesztően magas Görögországban, 50 százalék feletti. A görög gazdaság persze az eurózóna mindössze két százalékát teszi ki - mondja a szerző - azonban mégis messzemenő következményei lehetnek egy esetleges görög államcsődnek. Görögország jelentős importőre a német termékeknek, így visszaesése érinti a német exportot is. A tavaly kibocsátott görög államadósság mintegy 60 százalékát más európai államok intézményi befektetői szívtak fel, így egy esetleges csőd masszív leírásokat eredményezne (Franciaországban 73 milliárd, Svájcban - ami persze nem tagja eurózónának - 59 milliárd, Németországban 39 milliárdnyi görög államadósság landolt). A szintén meglehetősen gyenge lábakon álló Portugália államadósságának 51 százaléka spanyol bankok kezében van. A portugál adósság maradék 32 százaléka és a spanyol államadósság 25 százaléka francia és német bankok kezében van.
Egy esetleges görög államcsőd tehát dominó-hatással járna, nem csak a közvetlen érintettség miatt, de azért is, mert a befektetők ezután vélhetően a portugál és spanyol eszközöktől kezdenének meg szabadulni, az államcsőd-vonat következő lehetséges megállóhelyeiként tekintve őket.
Így a szerző szerint két értékelhető megoldás marad:
1.Görögország elhagyja az eurózónát.
2.Németország elhagyja az eurózónát.
A görög kilépés erősítheti az eurót, azonban mindjárt ott lenne a probléma a következő két gyenge láncszemnél - Spanyolország és Portugália halmozódó problémái ismét gyengíthetik a közös devizát. Több tagállam kilépése a zónából viszont az egész közös-deviza eszmét kérdőjelezné meg, s kereskedelmi problémákhoz vezetne. Frappáns megoldás lenne viszont az egész kontinens gazdasági bajaira az, ha a németek lépnének ki a devizaunióból, s talán ez lenne az euró számára a legüdvözítőbb megoldás. A felvetésnek több értelme is van, noha politikailag jelenleg elképzelhetetlennek tűnik megvalósítása. A német gazdaság jelenleg az egyetlen felnőtt tagja a zónának a szerző szerint, s érthető a német állampolgárok húzódozása attól, hogy kisegítsék saját pénzükön a felelőtlenül gazdálkodó más európai tagállamokat. Monetáris politikai céljaik szöges ellentétben állnak a többi európai tagállaméval. Kilépésük a devizaúnióból lehetőséget biztosítana számukra, hogy tovább csökkentsék kamatszintjüket, s ellenőrizhessék saját devizájuk kurzusát. Ez persze egy gyengébb és kevésbé stabil eurót eredményezne, a bennmaradók számára azonban ez nem feltétlenül jelentene rosszat. A bennmaradó államok számára kifejezetten hasznos lenne a gyengébb árfolyam, mivel ezzel lehetőséget kapnának arra, hogy gazdasági nehézségeiken a gyengébb euróval, az export növelésén keresztül legyenek úrrá (gondoljunk csak a turizmusra). Mindezt úgy, hogy elkerülhetően lennének azok a negatív hatások, amelyet a görög, a portugál és spanyol gazdaságnak és pénzügyi rendszernek okozna a kilépés és a saját devizához való visszatérés. (napi.hu)

Irány Németország! A németországi magyar portál.



Címkék: Németország | német | gazdaság

Találatok: 281 | Bővebben...


 
Németország
Derűlátók a német cégek
2010.04.26 09:36:48

Két éve nem volt olyan magas szinten Németországban az Ifo üzleti hangulati indexe, mint most áprilisban. A müncheni gazdaságkutató intézet mutatója a márciusi 98,2-ről 101,6 pontra emelkedett, mintegy hétezer cég megkérdezése alapján. Az emelkedés minden várakozást felülmúlt. A Reuters által megkérdezett közgazdászok körében 100 pont volt a legoptimistább előrejelzés. (VG)

Irány Németország! A németországi magyar portál.



Címkék: Németország | gazdaság

Találatok: 280 | Bővebben...


 
Németország
Látványosan javult a német üzleti bizalom
2010.04.23 10:47:00

Áprilisban javulni tudott a német üzleti bizalom, miután a 10 órakor napvilágot látott Ifo index emelkedésről tanúskodik. A müncheni székhelyű intézet felméréséből készített mutató értéke 101.6 pontra nőtt a márciusi 98.1 pontról és egyúttal kedvezőbb képet fest az elemzői várakozásoknál. Erőteljes javulás ment végbe az elmúlt egy hónapban a német üzleti hangulatban, miután az elemzők által prognosztizált 99 pont körüli érték helyett 101.6 pontra emelkedett az Ifo index. A kutatóintézet bizalmi mutatója legutóbb 2008 májusában járt ilyen magasságokban. A jelentésből az is kiderül, hogy mind a várakozások alindexe, mind pedig a jelenlegi helyzet megítélésére vonatkozó mutató emelkedést mutat: előbbi 101.9 pontról 104 pontra, utóbbi 94.4 pontról 99.3 pontra gyarapodott. A héten kiváló hírek érkeztek a német gazdaságból, miután a hét elején nyilvánosságra került ZEW befektetői hangulat indexe szintén látványosan megugrott és a német beszerzési menedzserindex is új csúcsára emelkedett. (portfolio.hu)

Irány Németország! A németországi magyar portál.



Címkék: Németország | gazdaság

Találatok: 219 | Bővebben...


 
Németország
Két napra leáll a termelés a BMW-nél
2010.04.20 17:43:06

A BMW két napra felfüggeszti járműgyártását három németországi üzemében az Európa nagy részét érintő légiközlekedési tilalom hatására - jelentette be a német cég egyik szóvivője kedden. A légiközlekedési tilalom miatt ugyanis nem jutottak el egyes elektronikus alkatrészek a gyárakba - mondta a szóvivő. A dingolfingi üzemben már kedden délután leállították a termelést, míg a regensburgi és a müncheni gyárban szerdán és csütörtökön áll a munka. A Mathias Schmidt szerint az intézkedés miatt közel 7 ezer autó nem készül el. (MTI)

Irány Németország! A németországi magyar portál.



Címkék: Németország | gazdaság | ipar

Találatok: 282 | Bővebben...


 
Németország
Németek törnek be az angol piacra
2010.04.20 16:55:57

Európa legnagyobb állami tulajdonban lévő vasúttársasága, a német Deutsche Bahn (DB) előrehaladott tárgyalásokat folytat a brit Arriva vezetőségével utóbbi felvásárlásáról. Az Arriva (mely főként Nagy-Britanniában működtet vasúti és autóbuszjáratokat) hétfőn publikált közleménye szerint a német fél részvényenként 775 pennyt kínál az Arriva részvényekért, ami 34%-os prémiumot tartalmaz a március 16-i záró árhoz képest (579.5 penny). A DB ugyanis azon a napon jelezte először hivatalosan, hogy tárgyalásokba kezdett az Arriva-val. Az ajánlat részeként az Arriva részvényesei jogosultak lesznek egy végleges, részvényenként 18.8 pennys osztalékra is. A Financial Times információi szerint a Deutsche Bahn igazgatósága szerdai ülésén hagyhatja jóvá az ajánlatot, majd ezt követően az Arriva menedzsmentje dönt arról, hogy javasolják-e a részvényeseknek az ajánlat elfogadását vagy sem. Ezek azonban a tárgyalások jelenlegi állását ismerve már csak formalitások lesznek. (kitekinto.hu)

Irány Németország! A németországi magyar portál.



Címkék: Németország | németországi | gazdaság

Találatok: 254 | Bővebben...


 
Németország
Javult a németek hangulata
2010.04.20 12:46:01

Javult áprilisban az üzleti hangulat Németországban, tavaly szeptember óta először - mutatta ki kedden publikált vizsgálatában a mannheimi Európai Gazdaságkutató Intézet (ZEW). A német gazdaság meghatározó szereplőinek a következő hat hónapra vonatkozó várakozásait tükröző ZEW konjunktúraindex 53,0 pontra emelkedett a márciusi 44,5 pontról. A piacokon nagy jelentőségűnek tartott mutató alakulása rácáfolt a szakértők jóslataira. A Reuters elemzői konszenzusa 45,1 pontra várta az áprilisi ZEW-indexet, a DowJones hírügynökségnek nyilatkozó elemzők többsége pedig azt valószínűsítette, hogy 46,0 pontra emelkedik a közel 300 vezető közgazdász és befektető megkérdezése alapján számolt mutató. A jelenlegi németországi helyzet megítélését tükröző almutató is jelentősen javult, a márciusihoz képest 12,7 ponttal mínusz 39,2 pontra emelkedett. Az Európai Unió legnagyobb nemzetgazdaságának meghatározó szereplői az euróövezet gazdasági állapotáról is jobb véleményen vannak, mint egy hónappal korábban: az eurót használó 16 tagország konjunkturális helyzetének megítélését mutató index 8,9 ponttal 52,4 pontra nőtt, míg a következő hat hónapban várható folyamatokról alkotott véleményeket összefoglaló index 8,1 ponttal 46,0 pontra emelkedett. Elemzők felhívják a figyelmet, hogy a ZEW mutatói a tapasztalatok alapján igen pontosan jelzik előre a konjunkturális változásokat, de inkább a fordulópontokat mutatják, és a változás mértékéről keveset árulnak el. A nagy javulásról tanúskodó áprilisi adatokból ezért nemigen lehet következtetni arra, hogy a mostani negyedévben mennyivel bővülhet a német gazdaság, amely a tavalyi második negyedévben jutott ki a recesszióból, a növekedés viszont azóta csekély mértékű volt, és télen csaknem leállt. (privatbankar.hu)

Irány Németország! A németországi magyar portál.



Címkék: Németország | gazdaság | németországi

Találatok: 250 | Bővebben...


 
Németország
Óriási javulást mutat a német befektetői hangulat
2010.04.20 08:39:40

Erőteljesen javult a befektetői hangulat Németországban, miután a ZEW Intézet áprilisi felmérése szerint az index értéke 53 pontra ugrott a márciusi 44.5 pontról. A friss adat jelentős meglepetésnek számít az elemzők 46 pontos várakozásának tükrében. A munkaerőpiaci helyzet javulása és a gyengébb euró által is javított gazdasági kilátások miatt az elemzők számítottak arra, hogy 6 hónapja tartó esés után emelkedni fog a ZEW index, ám a friss adat komoly meglepetést okozott. (Portfolio)

Irány Németország! A németországi magyar portál.



Címkék: Németország | gazdaság

Találatok: 247 | Bővebben...


 
Németország
A vártnál is magasabbak a német termelői árak
2010.04.20 08:10:15

Németországban a vártnál nagyobb mértékben, 0,7 százalékkal nőttek a termelői árak márciusban az előző hónaphoz képest. Éves bázison pedig 1,5 százalékkal estek a német statisztikai hivatal friss adatai szerint. A szakértők azzal számoltak, hogy a termelői árak 0,5 százalékkal nőttek februárhoz képest, amikor stagnáltak az előző hónaphoz viszonyítva. Éves összevetésben a termelői árak 1,8 százalékos csökkenését várták az elemzők a februári 2,9 százalékos esés után. A márciusi termelői árakra elsősorban az energiaár volt hatással: februárhoz képest 1,6 százalékkal drágult az energia, tavaly márciushoz képest viszont 5,5 százalékkal olcsóbb lett. Energiaféléknélkül számolva a termelői árak 0,3 százalékkal emelkedtek februárhoz, és 0,2 százalékkal tavaly márciushoz képest. Mindent egybevetve a létfenntartási költségek márciusban 1,1 százalékkal nőttek Németországban, a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben. (gazdasagiradio.hu)

Irány Németország! A németországi magyar portál.



Címkék: Németország | gazdaság

Találatok: 207 | Bővebben...


 
Németország
A második negyedévben újra bővülni fog a német gazdaság
2010.04.19 15:30:39

A Bundesbank hétfőn közzétett havi riportja szerint a német gazdaság helyreállása a második negyedévben folytatódni fog, annak ellenére, hogy a jelek szerint az első negyedévben zsugorodás következett be. A német központi bank április hónapra vonatkozó jelentése szerint az első negyedéves zsugorodás mögött ideiglenes tényezők áltak. Az igencsak hideg és hózáporos téli időjárás miatt az építőipar februárban szinte leállt, míg a német ipar is veszített lendületéből köszönhetően az ősszel visszaesett megrendeléseknek. A meredeken zuhanó új gépjármű regisztrációk és a gyakorlatilag stagnáló kiskereskedelmi eladások azt mutatják, hogy a privát fogyasztók a kiadások elhalasztása mellett döntöttek. Ugyanakkor a gazdaságban alapvetően pozitív tendenciák mutatkoznak, jelentősen javultak az üzleti feltételek az összes ágazatban, nőttek az ipari megrendelése, mely arra utal, hogy a következő hónapokban javulás mutatkozik az ipari termelésben is. A Der Spiegel magazin szerint a német kormányzat a várakozások szerint fent fogja tartani az idei évre vonatkozó 1,4 százalékos gazdasági bővülést , mely a jövő évben 1,6 százalékra gyorsulhat. Németország vezető gazdaságkutató intézetének múlt héten nyilvánosságra került előrejelzése szerint a gazdaság az idei évben 1.5 százalékkal, míg jövőre 1,4 százalékkal bővülhet. A hivatalos kormányzati előrejelzést szerdán teszik közzé.

Irány Németország! A németországi magyar portál.



Címkék: Németország | gazdaság

Találatok: 221 | Bővebben...


 
Németország
Megszorítások Németországban
2010.04.16 07:35:07

Amire a második világháború óta még nem volt példa: megszorítások várhatnak a németekre is. A kormány gazdasági tanácsadó testülete azzal indokolta javaslatait, hogy a költségvetés konszolidációja szigorú megszorító politikát igényel, így a kiadások a következő öt évben aligha növekedhetnek.
A gazdasági bölcsek néven ismertté vált szakértői testület tegnapi jelentésében 1,5 százalékos növekedést prognosztizál erre az évre és 1,4 százalékosat jövőre. Ez kedvezőbb kilátás, mint amit jeleztek fél éve: akkor még 1,2 százalékos bővüléssel kalkuláltak. Szerintük a költségvetési deficit a tavalyi 3,3 százalékról az idén a bruttó hazai termék (GDP) 4,9 százalékára nő, jövőre pedig 4,2 százalék lesz, így csak kis teret enged a manőverezésnek. „Már nehéz lesz elérni a költségvetés konszolidációját, és ez azzal is jár, hogy most irreális adócsökkentést fontolgatni” – szögezték le jelentésükben a német bölcsek, s nem véletlenül. Az Angela Merkel kancellár vezette koalíciót alkotó pártok mintegy 20 milliárd eurós adócsökkentést ígértek 2011-re, abban a reményben, hogy addigra felpörög a növekedés Európa legnagyobb gazdaságában és az eurózónában. A koalíció szabad demokrata tagjai még ennél is nagyobb mértékben mérsékelnék az adókat, ám most már azt tervezik, hogy további 16 milliárd eurós csökkentést 2012-ben hajtanak végre. A bölcsek az idén 3,38 millió munkanélkülivel számolnak és 3,31 millióval jövőre. Mindkét prognózis alacsonyabb a tavaly ősszel előre jelzett 4,07 milliós számnál. A tanácsadók úgy vélik, a német gazdaság fellendülését az exportnak kell vezérelnie. A kivitelnél az idén 7,1, jövőre 6,3 százalékos növekedéssel számolnak. Rainer Brüderle gazdasági miniszter elismerte, hogy két-három évbe telhet, amíg a német gazdaság visszatérhet a 2008-as prosperálás szintjére.

Irány Németország! A németországi magyar portál.



Címkék: Németország | német | gazdaság

Találatok: 256 | Bővebben...


 
Németország
Nem a gyenge euró miatt sikeres a német export
2010.04.15 17:31:31

Nem a gyenge euró a kulcsa a német export sikerének - közölte csütörtökön a német gazdasági miniszter, Rainer Bruederle. Németország esportja nem függ az attól, hogy árban versenyképes-es a többi termékhez képest, maga a minőség jelenti számára az előnyt a technológiai és termékek szolgáltatásánál. Bruederle figyelmeztetett, hogy a globálisan magas munkanélküliség növelheti a protekcionizmust a világban. Karel De Gucht, az EU kereskedelmi biztosa figyelmet érdemel a protekcionizmus legkisebb felbukkanása, mely ellen lépni kell, ha szüksége. Megjegyezte, hogy jelenleg nem érzékelhető túlzott protekcionizmus, mely beavatkozásra adna okot. A német kereskedelmi miniszter elutasította azon aurózónabeli tagok kritikáját, mely szerint Németország túlságosan támaszkodna az export szegmensére. Hozzátette, hogy a német exporthoz számos EU országból importál javakat. Kifejtette: "Szerinte épp ennek köszönhetően számos szomszédos ország profitálni tud a német export sikeréből."

Irány Németország! A németországi magyar portál.



Címkék: Németország | német | gazdaság

Találatok: 260 | Bővebben...


 
Németország
2 milliárd euró bevétel csak Németországban
2010.04.14 12:30:47

Nem érezte a válság hatásait üzleti év elmúlt félévben a német drogerie markt (dm): a karlsruhei központú, Magyarországon is jelen levő vállalkozás a március végével zárult első üzleti félévben forgalmát 9 százalékkal 2,774 milliárd euróra növelte. A bevételből jó 2 milliárd esett Németországra. A nyereség is "elegendő" lesz az időszakban - közölte szerdán a dm vezérigazgatója, Erich Harsch, hagyományosan konkrét adatok említése nélkül. A recesszió ellenére 5,46 százalékkal nőtt a drogerie markt magyarországi érdekeltségének forgalma a 2008/2009-es gazdasági évben, és elérte a 63,7 milliárd forintot - közölte korábban Wolfgang Strasser, a dm Kft. ügyvezető igazgatója. A dm Magyarország forgalma a 2007/2008-as gazdasági évben 60,4 milliárd forintot tett ki, míg azt megelőzően, a 2006/2007-es évben 51 milliárd forint volt.

Irány Németország! A németországi magyar portál.



Címkék: Németország | gazdaság

Találatok: 255 | Bővebben...


 
Németország
Meglepetés érheti a német autópiacot
2010.04.13 22:18:30

Az IHS Global Insight elemzői szerint a brazil autópiac az eladások alapján akár már idén megelőzheti a német autópiacot köszönhetően annak, hogy a brazil bankok folyamatosan csökkentik a kamataikat illetve könnyítenek a hitelfeltételeken. Guido Vildozo szerint a hitelhez jutás feltételeinek javítása nyomán 50%-kal megnőtt a potenciális vásárlók köre Dél-Amerika legnagyobb gazdaságában. Egy másik piackutató cég, a J.D. Power munkatársa szerint a brazil piac felfutása annak is a számlájára írható, hogy amíg a német piac egy már ’érett’ piac, addig a brazil piacon még rengeteg a növekedési potenciál, köszönhetően annak, hogy a gazdaság fejlődésével párhuzamosan fokozatosan alakul ki egy középosztály, amely egyre inkább fogékony a tartós és nem tartós fogyasztási cikkek iránt. A J.D. Power számításai szerint 2009-ben összesen 3.1 millió új járművet adtak el Brazíliában, míg Németországban 4 millió új jármű fogyott el. Idén a cég várakozásai szerint megfordul a sorrend és Brazíliában 3.4 millió jármű, míg Németországban 3 millió jármű fogyhat.

Irány Németország! A németországi magyar portál.



Címkék: Németország | gazdaság | autógyártás

Találatok: 452 | Bővebben...


 
Németország
Nőhet a német gazdaság
2010.04.13 12:26:59

A német gazdaság 1,5 százalékkal nő 2010-ben és 2011-ben a BDB német privátbankok szövetsége szerint. Németországban a gazdaság nagyjából 1,5 százalékkal nő idén és jövőre, miközben a költségvetési hiány csökkentését célzó intézkedések az eurórégió országaiban visszafogják a keresletet a németországi exportcikkek iránt - idézi a BDB német privátbankok szövetségét a Bloomberg. A terv, amelyet az európai vezetők fogadtak el, miszerint pénzügyi segítséget nyújtsanak a vészhelyzetben lévő Görögországnak, valószínűleg visszarettentenek más kormányokat, hogy fegyelmezetlen költségvetési politikát folytassanak - áll a BDB havi jelentésében. Az 5 százalékos kamatú hiteltámogatás, amit Görögországnak nyújtanak, elegendő ahhoz, hogy megakadályozon más országokat, hogy hasonló segélyeket kérjenek.

Irány Németország! A németországi magyar portál.



Címkék: Németország | gazdaság

Találatok: 248 | Bővebben...


 
Németország
Németország - Expanzió
2010.04.13 09:42:37

Közel 900 ezer német közepes vállalkozás tervez külföldi beruházást az idén, ez lényegesen felülmúlja az elmúlt évek aktivitását – derült ki a Német Kereskedelmi és Iparkamara (DIHK) felméréséből. A tőke külföldre vándorlása ugyanakkor korántsem jelent akkora fenyegetést a német munkahelyek számára, mint korábban, sőt, sok közepes cég egyszerre bővít külföldön és belföldön is. A 500 fősnél nem nagyobb cégek aktivitása nemcsak a tavalyi válságévet múlja felül jelentősen e tekintetben, de a 2005 és 2008 közötti konjunktúráét is – emeli ki a DIHK a 6000 közepes és 400 nagyvállalat megkérdezésével készített tanulmányban. Legtöbbször elosztó központok és ügyfélszolgálati egységek kiépítése szerepel a cégek idei tervei között – mondta el a felmérés kapcsán Martin Wansleben, a DIHK ügyvezető igazgatója. A külföldi helyszínek költségelőnyei azonban már sokkal kisebb szerepet játszanak a korábbinál, ez a hazai üzleti környezet versenyképességének javulását mutatja – emelte ki Wansleben. A legaktívabbnak a vegyi és elektrotechnikai iparban tevékenykedő, sokszor speciális termékeket kínáló közepes vállalkozások tűnnek. A maximum 500 fős cégek körében ugyanakkor továbbra is az uniós piac marad a legfontosabb célpont: 45 százalékuk valamelyik régi tagállamban kívánja megvalósítani beruházását. A keleti tagállamok, Oroszország és Törökország viszont veszítettek vonzerejükből.

Irány Németország! A németországi magyar portál.



Címkék: Németország | gazdaság

Találatok: 280 | Bővebben...


 
Németország
Tarolnak a német autók Kínában
2010.04.12 17:09:33

A Ford, a Mercedes és a BMW után a Volkswagen (VW) is a kínai eladások jelentős bővüléséről számolt be; a német konszern a világ legnagyobb piacán 60 százalékkal több gépkocsit értékesített az év első három hónapjában, mint egy évvel korábban. Az első negyedévi eredmények "felülmúlták a várakozásainkat" - mondta hétfőn Winfried Vahland, a VW Kínáért és Hongkongért felelős vezetője. A konszernhez tartozó márkák közül 121 százalékos növekedéssel a Skoda teljesített a legjobban, Audiból 77 százalékkal, VW-modellekből pedig 53 százalékkal többet adtak el az egy évvel korábbinál. A társaság összesen 457.259 gépkocsit értékesített az ázsiai országban januártól március végéig. Tavaly a gazdasági válság ellenére éves összevetésben 36,7 százalékkal nőtt a VW kínai forgalma, miközben a kínai piac egésze 46 százalékkal bővült. Az idén 25 százalékos, a piac becsült bővülésével megegyező nagyságú növekedést céloz meg a társaság. Kína az egész iparágnak egyre fontosabb terep. Az 1,3 milliárd lakosú országban a Ford 84 százalékkal, a Mercedes 112 százalékkal, a BMW 106 százalékkal növelte forgalmát az idei első negyedévben.

Irány Németország! A németországi magyar portál.



Címkék: Németország | autógyártás | gazdaság

Találatok: 281 | Bővebben...


 
1. oldal / 2
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>