|
Minden magyar állampolgár ha a szavazás napján – akár az első, akár a második forduló napján – külföldön tartózkodik, a Magyar Köztársaság nagykövetségén vagy főkonzulátusán szavazhat. Ennek érdekében a külképviseleti névjegyzékbe vételét 2010. március 19-ig kérheti személyesen vagy meghatalmazottja útján a lakcíme szerinti helyi választási iroda vezetőjétől (azaz a település jegyzőjétől). Ha meghatalmazott útján nyújtja be kérelmét, a meghatalmazást is csatolni kell. Ajánlott levélben is benyújthatja kérelmét úgy, hogy az 2010. március 19-ig megérkezzen a helyi választási irodába. Ha a külképviseleti névjegyzékbe történt felvételét követően meggondolja magát, és mégis Magyarországon szeretne szavazni, ugyancsak 2010. március 19-ig kérheti a lakcíme szerinti helyi választási iroda vezetőjétől, hogy a külképviseleti névjegyzékből törölje és vegye vissza a lakóhelye szerinti szavazókörbe. Ha a külképviseleti névjegyzékbe történt felvételét követően szeretné megváltoztatni külföldi szavazásának helyszínét, ugyancsak 2010. március 19-ig kérheti a lakcíme szerinti helyi választási iroda vezetőjétől, hogy egy másik külképviselet névjegyzékébe tegye át. A választási eljárásról szóló törvény 96/A §-a alapján a külföldi szavazás időpontja: 2010. április 4. a 2. fordulóban, 2010. április 25.
A szavazás módja a külképviseleteken Szavazni csak személyesen lehet. A szavazást a külképviseleti választási iroda bonyolítja le. A külképviseleti választási iroda megállapítja az Ön személyazonosságát és azt, hogy szerepel-e a külképviseleti névjegyzékben. A személyazonosság igazolására a következő, érvényes igazolványok alkalmasak: a lakcímet tartalmazó személyazonosító igazolvány vagy lakcímigazolvány ÉS személyazonosító igazolvány vagy útlevél vagy 2001. január 1-jét követően kiállított vezetői engedély
Ha a szavazásnak nincs akadálya, megkapja a szavazólapokat és a kis borítékot. A szavazólapokat az Ön jelenlétében lebélyegzik. A szavazólapok átvételekor Önnek alá kell írnia a külképviseleti névjegyzéket. A szavazásához szavazófülke áll rendelkezésére, amelyben kitöltheti a szavazólapokat. Érvényesen szavazni csak egy jelöltre és egy listára lehet, a jelölt neve mellett, illetőleg a lista neve felett elhelyezett körbe tollal írt x vagy + jellel! Egyéb megjelölés érvényes szavazatként nem vehető figyelembe.
A kitöltött szavazólapokat a kis borítékba helyezi, amelyet le kell ragasztania (érvénytelenek a szavazólapok, ha a boríték nincs leragasztva). Érvénytelen az a szavazólap, amely nincs ellátva a hivatalos bélyegzőlenyomattal, a törvényben meghatározottnál több szavazatot tartalmaz.
Érvénytelen az a szavazat, amelyet érvénytelen szavazólapon adtak le, nem a jelölt neve alatti, feletti vagy melletti körbe tollal írt két, egymást metsző vonallal adtak le (x jel vagy + jel), kiesett jelöltre adtak le.
A szavazat érvényességét – ha az egyéb feltételeknek megfelel – nem érinti, ha a szavazólapon bármilyen megjegyzést tettek, a jelöltek sorrendjét megváltoztatták, a jelölt nevét kihúzták, illetve nevet hozzáírtak. Ha a választópolgár a borítéknak az urnába helyezése előtt jelzi, hogy a szavazólap kitöltését elrontotta, a rontott szavazólapot a szavazatszámláló bizottság bevonja, helyébe új lapot ad ki, és ezt a tényt a jegyzőkönyvben rögzíti. A bizottság a rontott szavazólap helyett új lapot személyenként csak egyszer adhat ki. Ezután a külképviseleti választási iroda tagja kitölti a szavazásról szóló nyilatkozatot, amely az Ön nevét, lakcímét, személyi azonosítóját tartalmazza. A szavazásról szóló nyilatkozat adatait ellenőrizze le, majd írja alá a nyilatkozatot, amelyet ezt követően a külképviseleti választási iroda tagja hitelesít. A szavazólapokat tartalmazó lezárt kis borítékot a szavazásról szóló nyilatkozattal együtt egy nagy borítékba kell helyezni (amelyen fel van tüntetve, hogy Ön melyik választókerületben rendelkezik lakóhellyel), a borítékot le kell zárni és Önnek a leragasztáson alá kell írnia, majd az urnába kell dobni. Nem sérti a szavazás titkosságát a szavazat és a szavazásról szóló nyilatkozat egy borítékba helyezése? A szavazás titkosságának érvényesülését az biztosítja, hogy a választópolgár adatait tartalmazó nyilatkozat ellenőrzése és a belső boríték felbontása elválik egymástól. Az országgyűlési választáson a nyilatkozatokat az országgyűlési egyéni választókerületi bizottság ellenőrzi, míg a belső borítékok – felbontás nélkül – az arra kijelölt szavazókörben összekeverésre kerülnek az ott leadott szavazatokkal.
Címkék: németországi | magyarok | szavazás
Találatok: 337 | Bővebben... |