Évismétlés

Több
8 éve 8 hónapja #39619 Írta: kiralytibor73
kiralytibor73 válaszolt a következő témában: Évismétlés

Sziasztok!Szeretném leírni az én tapasztalatomat.Júniusban volt 1 éve,hogy kihoztam a gyermekeimet Németországba.Tavaly,akkor még itt oktatási év volt,járniuk kellett 1 hónapot itt iskolába.A kisebb lányom elsőt végezte otthon,ezért itt is elsőbe került,a nagyobbik hatodikos volt,igy itt is oda került.Majd természetesen szeptembertől folytatták a következő évet.A kicsi 2.-ban,a nagyobb 7.-ben.A tanév most ért véget,és rengeteg fáradtság volt benne.A kisebb lányomnak semmilyen tanulási nehézsége nem volt,nagyon jól haladt,normál osztályban tanult,persze hetente 4 külön németórát kapott az iskolában.Sajnos a beilleszkedés nehezebben ment,mert együtt volt egy másik magyar kislánnyal,ami azt eredményezte, hogy sülve-főve együtt voltak,nem igazán barátkoztak velük.Talán most évvége felé jobb lett a helyzet,s remélem ez igy is marad,de a nyelvvel nagyon szépen haladtak.Nem volt szükség osztályismétlésre,sőt a legjobbak az osztályban.A nagyobbik lányomnak, már nem volt ilyen könnyű a helyzete.Ő hetedikes volt idén és szegény vért izzadt.A beilleszkedés nehéz volt,de sikerült.Lettek barátnői,szépen megtanult kommunikálni,jól tanult.Ő is normál osztályba járt,német oktatást külön kapott 4 órát hetente(ami szerintem egy ilyen korú gyereknek nagyon kevés),ezen kívül én is fizetek a mai napig egy tanárt,aki hónapokig heti 4 órában járt hozzánk,s most is jön heti két órát hozzá.Mindez annyit eredményezett,hogy a lányom szuperül kommunikál és éli a hétköznapjait, de nem ért még mindig sokmindent.Most évvégén felmerült a folytatás.Az iskola felajánlotta, hogy folytathatja 8.osztályban,de erősen ajánlják az évismétlést,mivel a szaktantárgyakhoz még mindig nem elegendő ez a nyelvtudás.Fizika, történelem,kémia.....Sajnos ehhez idő kell.Nagyon sokáig mérlegeltünk mit csináljunk.Tudtuk,hogy a beilleszkedés milyen nehéz volt,s otthagyni a megszerzett barátokat.Végülis az évismétlés mellett döntöttünk.A mi célunk az érettségi,majd a továbbtanulás.S ehhez jó jegyek kellenek s még idő.S valószínű a gyermekemnek is jobban fog menni az újboli beilleszkedés,mert már tud valamit németül,ezenkívül a jegyei miatt sikerélmény is éri.Persze vérzik a szívem az évismétlés miatt,de a józan ész így diktálta.Ezek az én tapasztalataim.Üdv.mindenkinek!
A következő felhasználók mondtak köszönetet: Gergoo, enikis

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • DECOTEXT
  • DECOTEXT profilkép
  • Nem elérhető
  • Platinum Member
  • Platinum Member
  • Messziröl jött ember túl késön ér ide!
Több
8 éve 8 hónapja - 8 éve 8 hónapja #39621 Írta: DECOTEXT
DECOTEXT válaszolt a következő témában: Évismétlés

A két gyereknek egyformák voltak a nehézségei, csak a hozzáállásuk volt különböző, ezért volt a nagyobbiknak nehezebb! Én speciel nem értem, miért rossz neked ha ismétel? Ezek a gyerekek olyan hamar felnőnek és kikerülnek az családból, hogy örülnöd kellene hogy 1 évvel meghosszabbodik az otthonléte! Vedd pl figyelembe, hogy itt Németországban nagyon kevés egyetemista végez a minimális 4-5 év alatt egyetemet. A legtöbben dolgozgatnak 4 órába az egyetem mellett és bizony 6-7 év is eltelik mire végeznek! Ez sem számít negatívumnak! Miért okoz akkor neked gondot a gyermeked ismétlése? Ezzel semmivel sem rosszabbak a képességei, csak kényelmesebben tanul majd később!

DCT

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!